Minden önismereti munka nehéz, hiába tűnik úgy kívülről, hogy az egyik ember csak ül a fotelban, a másik pedig beszél, és nem történik semmi. Fontos tehát, hogy a hipnózis ülés során is motivált legyen a páciens, vágyja a változást, mert akarata ellenére senkivel sem lehet együtt dolgozni. „Egyedül nagyon nehezen munkálkodnunk saját magunkon, ezért van szükség egy szakemberre, aki segít. Amikor terapeutát választunk, kísérőt választunk az életünk egy adott szakaszához, de ez nem jelenti azt, hogy ha a belső úton, amin járunk, van egy kidőlt fa, akkor azt a segítő fogja eltakarítani. Nem spórolhatjuk meg azt az energiát, erőfeszítést, amit nekünk kell belefektetnünk a folyamatba.

Hipnózis vagyis hétköznapi varázslat

Máig misztikus köd lebeg a hipnózis körül. Úgy tűnik, senki sem tudja, valójában mitől működik a dolog, de erejére és az élet ezer területén megnyilvánuló pozitív hatására egyre többen ébrednek rá. 

A hipnózis ősidők óta kíséri az emberi életet. A beavatottak már a történelem legelső időszakaiban alkalmazták fájdalomcsillapításra, gyógyításra, jogos vagy oktalan félelmek űzésére egyaránt. A legkevésbé sem volt mulatság tárgya, hiszen a hipnózisra sokszor a túlélés érdekében volt szüksége egy-egy közösségnek, létezését és erejét pedig eszük ágában sem volt megkérdőjelezni. 

Később, a társadalmi változások következményeként kényelmetlenné vált a tudás, és minden, ami a hipnózissal mint varázslattal volt összeköthető, az bűnné vált. Egy kalap alá került a hipnózis a többi megmagyarázhatatlan, mágikus történéssel, és évszázadokig lehetetlen volt eldönteni, hogy az, aki mégis hajlandó volt előhúzni a kalapból és megmutatni ezt az erőt, az csaló, őrült, „mágus”, vagy csak egy olyan ember, aki bátrabban meri használni egy teljesebb élet érdekében, az emberi létezésből fakadó, titokzatos energiákat. 

Pedig a hipnózis tudatos döntéstől függetlenül is átszövi életünket, kitéphetetlenül része annak, még akkor is, ha millió és millió ember sorsa pereg úgy le, hogy soha nem eszmél rá, hányszor és milyen helyzetekben segített rajta ez az ősi módszer. A hipnózist ugyanis szinte napi szinten használjuk önmagunkon és a környezetünkben élő többi emberen egyaránt.

A hipnózis nem más, mint egyike a legtermészetesebb állapotunknak. Álmodozás, meditálás vagy éppen a szerelem ugyanolyan transzállapot, mint a hipnózis, sőt, egyes vélemények szerint, gyerekkorban szinte folyamatosan egy ehhez hasonló állapotban élünk.

Hétköznapi hipnózisok

Hipnózisban vagyunk akkor, amikor olyan „mélyen” olvasunk vagy bármilyen tevékenységet végzünk, hogy érzékszerveink számára eltompulnak a külső ingerek. Nem érezzük az idő múlását, nem halljuk a zajokat, olyannyira, hogy időnként csak a harmadik szólításra „eszmélünk föl”, vagy arra, ha valaki megrázza a vállunkat.

Gyerekként különösen könnyű „transzba” esni, valamiért a kicsik 10 éves korukig kifejezetten érzékenyen reagálnak a hipnózisra, valamint az önhipnózis is könnyedén – bár teljesen tudattalanul – működik náluk. Elég, ha csak a mesehallgatásra gondolunk, milyen elragadtatással hallgatják meg újra és újra ugyanazt a mesét. Nem véletlenül, a hipnózis a tudatalattira hat és a tudatalatti imádja az ismétlést. Ráadásul a mesék – és különösen a népmesék – valóságos mágikus szövegként működnek. Az első mondattal: „egyszer volt, hol nem volt” indul a hipnotizálás, majd a cselekmények (és a mágikus számok) ismétlésével erősödik, mélyül a hipnotikus hatás, hogy az utolsó mondattal: „Itt a vége, fuss el véle” – törjön meg a hipnózis varázsa.

A legszebb példa azonban egyértelműen az, amikor egy anya dúdolva ringatja gyermekét. Valójában azokban a percekben vagy félórában nemcsak a kicsi, az anya is hipnózisban van, és a dallammal kísért, ringatásos hipnózis a legfinomabb, legtisztább hipnotizálás, amely egyik embertől a másik felé elindulhat. És a legszebb példája is a hipnózis valódi céljának, hiszen a hipnózis pontosan azért létezik, hogy az emberek közötti szeretetkapcsolatot elősegítse, megerősítse. Amikor hipnózisba viszünk egy másik embert (vagy önmagunkat), annak feltétele a kölcsönös elfogadás, az egymás felé érzett mélységes bizalom és egy közös cél megjelölése, amely szituációtól függetlenül csak pozitív, előremutató lehet. Önmagunk vagy a másik személy megnyugtatása, görcseinek oldása, félelmeinek, fájdalmainak enyhítése, vagy éppen belső én erejének fokozása.

Az utóbbi évek kutatásai megalapozott bizonyítékokat találtak arra, hogy a hipnózis valóban egy módosult tudatállapot, amelyben az agyműködés jellegzetes változásokat mutat az éber állapothoz képest. A tudomány csak komótosan halad a fantáziához képest, azonban a szuggesztiók igenis képesek agyi területeket be- illetve kikapcsolni, és ezzel módosítani a kül- és belvilág megélését, valamint a testi folyamatokat is.

A hipnózis során az együttműködésre hajlandó személy lemond viselkedése kontrolljáról, és elfogadja a valóság bizonyos fokú torzítását. Az ember akkor kerül hipnotikus állapotba, amikor a feltételek megfelelőek, a hipnotizőr csupán e feltételek előállításában segít. A hipnotikus állapotra a következő változások jellemzők:

A viselkedéstervezés megszűnése. A mély hipnózisban lévő személy nem szívesen kezdeményez, inkább megvárja a hipnotizőr utasítását, hogy mit tegyen.

A figyelem szokásosnál szelektívebb válása. A hipnotizált személy, akinek azt mondták, hogy csak a hipnotizőr hangjára figyeljen, minden más hangot kirekeszt figyelme köréből.

Könnyen kiváltható gazdag fantáziatevékenység. A hipnotizált személy kifejezetten élvezetesnek találhatja a térben és időben távolinak tűnő élményeit. 

A realitásvizsgálat csökkenése és a valóság bizonyos fokú torzulásának elfogadása. Kritika nélkül elfogadja hallucinatorikus élményeit (például párbeszédet folytathat a szomszéd székbe elképzelt emberrel, és nem törekszik annak ellenőrzésére, hogy a másik ember valóban ott van-e).

A terapeuta által elmondott szöveg, amelynek segítségével a páciens hipnózisba kerül, nagyon változatos, nem lehet egyfélét kiragadni. Ami viszont mindegyikben közös, az a figyelemmel való munka, a figyelem befelé irányítása, vagy változtatása – attól függ, hogy mire van szükség, vagy, hogy milyen a páciens. Egy kölcsönös igazodás, követés-vezetés zajlik a terapeuta és a kliens között, akik mindvégig szoros összhangban maradnak.

A hipnotikus transz nagymértékben hasonlít az alvásra. Már csak azért is, mert a szem csukva van, valamint teljes nyugalom árasztja el az embert. A való világ egy kis időre megszűnik létezni, és csak arra az egy dologra, eseményre, képre koncentrálunk, amelyet belső szemeinkkel látunk. Mindenki átéli naponta többször ezt az élményt, például, mikor a buszon utazik, de valójában arra gondol, milyen finom is lesz az esti vacsora.

Sokan azonban legfeljebb színpadi attrakcióként ismerik a hipnózist és éppen ezért vagy komédiának vélik, vagy éppen félnek tőle, aggályaik támadnak, hiszen senki sem szereti, ha – különösen közönség előtt – egy másik ember akarata nyomán nevetség tárgyává válik. Éppen ezért sok vád éri a színpadi hipnózist (is), azt azonban el kell ismernünk, hogy ha mást nem is tett a színpad és a reflektor, de legalább újra emberközelbe tudta hozni a hipnózist.

A hipnózis tehát semmikép nem egy cirkuszi mutatvány vagy rémületet keltő állapot, hanem egy természetes állapot, amelynek segítségével válaszokat találhatunk kérdéseinkre. A hipnózis azért is kivételes, mert képessé tesz – nem pedig képtelenné – arra, hogy mi magunk találjuk meg ezekre a válaszokat. A hipnózis csupán megnyit egy ablakot a tudatunkon, amellyel hozzájárul saját magunk és elménk különleges világának felfedezéséhez.

Tévhitek a hipnózisról

A hipnózisnak nem célja, hogy kiszolgáltatottá váljunk. Semmi olyanra nem tudnak minket rávenni közben, amire éberen nem lennénk hajlandók. Az ember egy rendkívül jól felépített lény, mind testileg, mind lelkileg. Vannak védekező mechanizmusaink, amelyek attól még, hogy hipnózisban vagyunk, működnek. Annyira vagyunk tehát védtelenek ilyenkor, amennyire éberen is azok lennénk. Az ugyancsak mítosz, hogy kitörlődik az agyunkból minden, ami a hipnózis alatt történik. Szándékosan soha nem idéznek elő amnéziát, ugyanakkor spontán létrejöhet, aminek viszont oka, funkciója van. Dolgozni kell rajta, és előbb-utóbb feloldódik.

Honnan erednek a hipnózissal kapcsolatos tévhitek?

Az átlagember leggyakrabban egy irodalmi mű, filmélmény vagy egy színházi előadás nézőjeként találkozik először a hipnózissal, ez azonban csupán egy különlegesebb válfaja ennek a tudománynak. Ezt nevezik színpadi hipnózisnak, amelynek egyetlen célja az olvasó vagy néző szórakoztatása. A drámai hatás kedvéért a filmekben és könyvekben a terapeuta bármire képes rábírni az alanyát, és mivel legtöbben nem tudhatjuk, valójában milyen ez az állapot, el is hisszük.

A szakértő elmondása szerint a hipnózisról szóló feltételezés, miszerint kizárólag a gyenge értelmi képességűekre van hatással, egyértelműen téves. Sőt, épp az ellenkezője állítható: a magas intelligenciaszint, önállóság segíti az ülést, ugyanis teljes odafigyelésre, és koncentrációra van szükség az állapot eléréséhez. Az emberek mintegy 30%-a képes ellenállni a hipnózisnak.

A másik téves elmélet szerint a transzban levő személyeket marionett-bábuként lehet befolyásolni. Az alanyt valójában nem lehet rábírni olyan tettek elkövetésére, amelyeket éber állapotában nem követne el, és ami ellenkezik az alaptermészetével. Azonban a gátlások feloldását megkönnyíti, és az illető nyitottabbá válhat új javaslatok elfogadása felé.

Milyen érzés hipnózisban lenni?

Minden bizonnyal ez a legtöbbeket érdeklő kérdés. Egy nagyon koncentrált, sűrített figyelmi állapot. Az élmény ahhoz hasonló, mint amikor moziban ülünk és teljesen belemerülünk egy másik világba, elfelejtkezünk a valóságról, ám ha szükséges, azonnal „visszaváltunk”. Azaz nem jut eszünkbe, hogy mások is vannak a teremben, vagy nem foglalkozunk azzal, milyenek a székek, ám ha valaki beszél, mocorog, észrevesszük. Mintha egy csatorna nyílna meg önmagunk felé, találkozhatunk a saját belső képeinkkel, megismerhetjük belső működési folyamatainkat. Sokan megrettennek attól az információtól, hogy a hipnózis egyfajta módosult tudatállapotot hoz létre, pedig tulajdonképpen éber tudatállapotunk sem egységes, nem mindig vagyunk egyformán éberek, koncentráltak. A tudatállapotunk folyamatosan hullámzik, ráadásul magától, például mozgásformák hatására, alvás közben, amikor nagyon félünk vagy fáj valamink.