Egy történet az önismeret útjáról és a szeretet újraértelmezéséről
Az életem két nagy fordulópontja – édesanyám elvesztése és a válásom – mélyen formáltak. Mindkettőben egy világ omlott össze bennem. Az a világ, amit rájuk, illetve velük építettem. Teljesen elölről kellett újra felépítenem magam – az új, saját világomat.
„Ekkor értettem meg, hogy a kapcsolataink nem csupán két ember történetei, hanem a bennünk élő minták, sebek és gyermekkori tapasztalatok találkozása.”
Sokáig azt hittem, hogy jól működik az élet, ha mindenkinek megfelelek. Így neveltek. Jó akartam lenni, kedves és figyelmes, mindig mások igényeihez igazodva – mert azt gondoltam, ha mindenkinek a kedvében járok, akkor szeretni fognak.
Fiatalon, tizenhat évesen találkoztam a férjemmel, a gyermekeim apjával. Neki is meg akartam mutatni, hogy „jó” vagyok. Jó anya, feleség, háziasszony akartam lenni – aki mindent irányít. De közben eltűntem saját magam elől. Nem tudtam, ki vagyok, mit szeretnék, mire vágyom igazán.
Sok évig hittem, hogy a házasságunk jó, mert nem veszekedtünk. Ez volt az egyetlen viszonyítási pontom – hiszen azt láttam, hogy mások folyton veszekszenek. Mi nem. Szóval a házasságunk jó. Pont.
Aztán egy napon minden megváltozott. A férjem munkahelyet váltott, és hosszabb ideig külföldön dolgozott. Ekkor kezdtem először megtapasztalni, milyen az, amikor szabadon dönthetek a napjaimról, a szabadidőmről – és őszintén szólva, élveztem.
Amikor visszatért, a régi rendszerét akarta visszahozni. Csakhogy én már nem voltam ugyanaz.
„Rájöttem, hogy azért nem veszekedtünk korábban, mert egyszerűen nem álltam ki magamért.”
Nyolc évnek kellett eltelnie, mire kimondtam: „Elég volt, el akarok válni.” Te jó ég! 8 évig tartott meghozni a döntést! Mindig megdöbbenek ezen, mikor eszembe jut. De egyedül voltam, nem volt senki, aki eligazított volna, mi a „normális”. A családomban a válás szégyennek számított. De éreztem, hogy ha maradok, elveszítem önmagam. Végleg.
A válás után döbbentem rá, milyen mélyen éltem mások elvárásai szerint. Nem voltak saját vágyaim, terveim, programjaim. Mindig alkalmazkodtam – abban hittem, hogy ettől leszek „jó”.
Csakhogy a valódi jóság nem megfelelésből, hanem önazonosságból születik.
Egy új kapcsolatban már máshogy próbáltam. Figyeltem magamra, tanultam, terápiás módszerekkel dolgoztam. És bár még nem voltam tökéletes, a hozzáállásom alapjaiban változott meg.
Amikor ez a kapcsolat is véget ért, már nem haraggal váltunk, hanem szeretettel és tisztelettel.
„Megértettem, hogy a párkapcsolati nehézségek nem feltétlenül a másikról szólnak – hanem rólunk.”
Arról, hogy mennyire vagyunk önazonosak, mennyire tudjuk képviselni a határainkat, a vágyainkat, a szívünket.
Ma abban segítek másoknak, hogy ezt az önazonosságot, ezt a mély, belső stabilitást újra megtalálják. Mert amikor mi változunk, minden körülöttünk változik.
„Nem a másikat kell megváltoztatni – hanem önmagunkat megérteni.”
És onnan minden másképp alakul. 🌿
„Nem kell megváltoznod, csak emlékezned arra, ki voltál, mielőtt elhitted, hogy kevés vagy.”
Ha most úgy érzed, hogy valami változásra hív, de még nem tudod pontosan, merre indulj — tudd, hogy már ezzel a felismeréssel megtetted az első lépést. 🌿
Én abban tudok segíteni, hogy ezen az úton ne egyedül járj.
Induljunk el együtt